Sanghajt is elérte a kínai tüntetéshullám

külföld

Több ezren mentek utcára Sanghajban szombaton, hogy gyertyagyújtással, virágokkal emlékezzenek az ürümcsi lakástűz áldozataira. Az esemény a covidkorlátozások elleni tüntetéssé alakult, sőt több százan követelték Hszi Csin-ping lemondását is, írja a BBC.

Voltak, akik üres lapot tartottak maguk elé a cenzúra szimbólumaként, egy tüntető pedig azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy a rendőrök megverték a barátját. Vasárnap reggelre nyugodtabbá vált a hangulat Sanghajban, de a tüntetés helyszínén még mindig rengeteg rendőr van.

Tüntetés Sanghajban
Fotó: -/AFP

Sokak szerint azért haltak meg tízen, miután kigyulladt egy 15 emeletes épület Ürümcsiben, mert a szigorú járványügyi előírások miatt nem tudtak időben elmenekülni. A hatóság azt mondja, az érintett terület a tragédia idején alacsony kockázatú volt, tehát nem volt érvényben teljes karantén, a lakók le tudtak menekülni az épület alsó részébe.

A tiltakozási hullám Ürümcsiből indult, ahol a közösségi médiában terjedő felvételek szerint a tömeg összecsapott a rendőrökkel, karantén miatt felállított sorompókat rombolt le, védőfelszereléseket tett tönkre.

Tüntetés Sanghajban
Fotó: -/AFP

Az ilyen mértékű tiltakozás nagyon szokatlan Kínában, ahol az elnök és a párt nyilvános bírálata súlyos következményekkel járhat. Az interneten terjedő videók alapján több kínai egyetemen szintén tiltakoztak a diákok.

Kína „zéró Covid”-politikája egyre nehezebben tartható, novemberben Kantonban is tüntetések voltak a lezárások ellen. Ráadásul a foci-vb-nek köszönhetően rengetegen szembesülnek most Kínában azzal, hogy a világ más pontjain már maszk nélkül is tarthatnak tömegrendezvényeket.

Kapcsolódó cikkek