Volodimir Vakulenko ukrán író holttestét is megtalálták a nemrég feltárt izjumi tömegsírban, írja a Meduza. Vakulenkót erőszakkal hurcolták el otthonából nyolc hónappal ezelőtt, most DNS-vizsgálattal azonosították.
Szeptemberben mintegy négyszázötven holttestet fedeztek fel egy tömegsírban a felszabadított Izjumnál. Vakulenko apja októberben elment a rendőrségre bejelentést tenni, mert biztos volt benne, hogy fia a tömegsírban van eltemetve.
Vakulenko – aki versesköteteket és gyerekkönyveket írt – márciusban tűnt el, amikor az orosz csapatok elfoglalták Izjum város egyik településrészét, ahol élt. Apja a rendőrségnek azt mondta, az orosz hadsereg március 23-án feldúlta a házukat, fiát elhurcolták, kihallgatták, brutálisan megverték, majd elengedték. Másnap azonban egy „Z” jelzésű autó érkezett a házuk elé, amelybe erőszakkal betuszkolták az írót, ezután már senki sem látta élve.
Az ukrán rendőrség emberrablás miatt indított eljárást.