A holland bíróság elutasította, hogy paintballal riasszanak el farkasokat

ÁLLAT

Az ügyben eljáró holland bíróság elutasító ítélete alapján a kelet-hollandiai Gelderland tartomány visszavonta azt az engedélyt, ami lehetővé tette volna az emberek társaságát kereső, de veszélyes farkasok elüldözését paintballfegyverekkel a lakóövezetek közeléből és a turisták által látogatott parkokból, különösen a Hoge Veluwe Nemzeti Parkból.

A Dutch News azt írja, a Faunabescherming holland környezetvédelmi szervezet támadta meg bírósági keresettel a tartományi döntést, ami szerint a paintball használata megfelel a vonatkozó holland irányelveknek. A szervezet azzal érvelt, hogy a festéklövedékek károsíthatják a farkasokat. A terv sérti a holland természetvédelmi törvényt és a szabadon élő vadállatokra vonatkozó nemzeti szabályozást – közölték.

A holland bíróság ítélete szerint a fegyverek használatára vonatkozó engedélyt „nem támasztották alá megfelelően”, a meghozatala előtt pedig nem végeztek elég kutatást sem a lehetséges más eszközökről, sem a fiatal farkasok falkakapcsolatáról, illetve a térségben honos, védett fajra gyakorolt lehetséges hatásokról sem.

Vadon élő farkasok Nagy-Britanniában
Illusztráció: Matt Cardy/Getty Images

A hónap elején hozott tartományi döntés egy videó közzététele után született, amiben egy farkas sétál kisgyerekes családok közelében a Hoge Veluwe Nemzeti Parkban. A videó előtt is többször tettek már közzé fényképeket farkasokról a kelet-hollandiai nemzeti park területén.

A helyi vezetés azért javasolta a paintballt az emberek társaságát kereső farkasok eltántorítására, mert szerintük a festékgolyók jelzik, hogy melyik állat szokott hozzá az emberek jelenlétéhez. A farkasok és az emberek közötti távolságnak legalább 30 méternek kell lennie – írták. (MTI)

Kapcsolódó cikkek