Egy ötéves kislány holttestét találták meg egy cementtel teli fadobozban, amit az anyja éjjeliszekrénynek használt

bűnügy

Egy eltűnt ötéves kislány holttestét találták meg a hatóságok egy cementtel teli fadobozban, amit az anyja éjjeliszekrénynek használt Buenos Airesben.

A hatóságok a gyereket azután kezdték keresni, hogy az édesapa aggódni kezdett, mert hónapok óta nem látta a kislányt. Az édesanyát letartóztatták és gyilkossággal vádolják.

A nő előbb azt hazudta az apának az eltűnt gyerekről, hogy beadta egy szociális intézménybe, mert nem tudott neki megfelelő életkörülményeket biztosítani. A házát többször is átkutató rendőröknek viszont állítólag végül bevallotta, hogy meghalt a lány, de nem tudta, mit tegyen, és megijedt.

Az anya attól félt, ha kiderül, hogy meghalt a kislány, akkor a másik két gyerekét is elveszik tőle. Ezért egy zacskóba tette, azt egy dobozba, amit megtöltött egy építkezésről lopott cementtel, és éjjeliszekrényként használta az ágya mellett.

A kórbonctani vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a kislány légúti fertőzésben halt meg, amely korábban fennálló betegségek miatt következett be. Az anya elmondása szerint lefeküdt délután aludni, és mire felébredt, a kislány már halott volt. (Skynews)

A címlapkép csak illusztráció.