• A Széll Kálmán tértől egy kilométerre a nap leszálltával már nem az emberek az urak.
• Tudósítónk első kézből tapasztalhatta meg, mit engednek és mit nem a lakosságnak a környék új urai, a rókák.

Éjfél előtt nem sokkal értünk a tacskókkal a Pasaréti út és a Rhédey utca sarkához, ahol a Vasas-pálya környékének patinás kocsmája, a Sport is található. A lefekvés előtti séta felénél járhattunk.

Minóka, a törpe szálkás szőrű tacskó minden átmenet nélkül olyan hangerővel kezdett el visítani, mintha rálépett volna egy mamut. Csodálkozva néztem föl. Mamutot nem láttam egy darabot sem, egy jól fejlett, különösen dús farkú rókát annál inkább.

Olyan testtartással ült az útkereszteződés közepén, és bámult minket, hogy egy üregi nyúl és egy stricis-díleres tévésorozatokon felnőtt ember ugyanazt gondolta volna a láttán: ez az ő területe.

De nem Baltimore-ban voltunk, hanem Budapest csendes, polgári II. kerületében, ahol rókával találkozni évek óta nem ritka jelenség, úgyhogy mentünk tovább. Mindkét tacskó extázisban, Minó fülsüketttő, szirénaszerű visítását Txiki heves ugatása ellenpontozta, azt gondoltam, a róka úgyis hamar elszalad.

Hát nem szaladt.