A tavalyi zárszámadásból az derül ki, hogy a Magyarságkutató Intézet 2021-re előirányzott költségvetési kiadásai év közben 1,315 milliárd forintról 3,017 milliárdra nőttek, de végül „csak” 1,808 milliárdot költöttek, azaz félmilliárd forinttal haladták meg a tervezett összeget – írja az mfor.hu.
Hogy pontosan mi dobta meg ennyire a költségeket, nem derült ki, de az biztos, hogy 2021-ben hat projektet irányoztak elő, köztük Mátyás király azonosítását, a hun fejedelmi sírok felkutatását Mongóliában és a Kárpát-medence népességének archeogenetikai vizsgálatát. Emellett kiadtak még 29 kiadványt, amiből csak hét foglalkozik Trianonnal, de rendeztek még három kiállítást és 16 tudományos konferenciát. És nemcsak ezek ugrottak meg, de a személyi juttatások is, mert az mfor szerint a betervezett 523,8 millió forintból év végére 847,9 millió lett.
Egyébként pár hete nevezték ki Kásler Miklós volt emberierőforrás-minisztert tiszteletbeli elnöknek a Magyarságkutató Intézet élére. Az intézetet maga Kásler alapította 2019-ben, hogy a magyarság eredetét és őstörténetét kutassák, és az EMMI irányítása alá tartozott.