„Akkor is a kerület érdekeit néztem, amikor felkértem közvetlen munkatársamat, Molnár Gyulát a kabinetvezetői pozícióra, miután öt parlamenti választást nyert és két cikluson át volt Újbuda polgármestere. Tapasztalatait, tudását és kerületi elhivatottságát Újbuda fejlődésének szolgálatába képes állítani ma is. A kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés; ez egy bizalmi, szakmai pozíció, amelyre – a belső szabályok által felhatalmazva – adok megbízást a főtanácsadómnak” – írta Facebookon közzétett levelében László Imre Újbuda DK-s polgármestere, aki így válaszolt a Molnár Gyula kinevezése ellen tiltakozó képviselőknek.
A 11. kerület alpolgármesterei és képviselői szerdán írtak levelet a polgármesternek, amelyben úgy fogalmaztak: „Megdöbbenve értesültünk arról a hírről, miszerint Molnár Gyulát kabinetvezetőnek, Lakos Imrét pedig kabinetvezető-helyettesnek nevezed ki”. Azt írták, szerintük az ellenzéki szavazók „nem a 2010 előtti világ visszaállításával bíztak meg bennünket”.
László Imre levelét azzal zárta: „Javaslom, tegyétek félre a személyes ellentéteket, és folytassuk a megkezdett közös munkát, Újbuda érdekében.”