„Az [ukrajnai] konfliktusnak már most is egyfajta csökkentett tempóját látjuk... és várhatóan ez lesz a jellemző a következő hónapokban is” – mondta egy kaliforniai védelmi témájú fórumon Avril Haines, az amerikai hírszerzés igazgatója.
Haines szerint a téli hónapokban nem várhatók majd nagyszabású támadások egyik fél részéről sem, ehelyett az orosz és az ukrán haderő is megpróbál majd „feltöltődni, utánpótlást biztosítani és újjáalakulni” azért, hogy tavasszal hadműveleteket kezdhessenek.
Az Oroszország Ukrajna elleni inváziójával kezdődő háború már kilencedik hónapja tart. Ezalatt a támadó fél elvesztette a kezdeti napokban megszerzett területek több mint felét. Legutóbb Herszon környékéről vonták ki a csapataikat az oroszok, azóta a donyecki területen, Bakhmut városánál folynak a legkeményebb harcok.
Az ukrán erők részéről nincs jele a harci morál lanyhulásának – mondta Haines –ugyanakkor az amerikai hírszerzés szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az oroszok valóban felkészültek lesznek-e a tavaszi harcokra.
Szerinte Vlagyimir Putyinnak jelenleg nincs valós képe arról, hogy a hadserege milyen kihívásoknak van kitéve. „Lőszerhiány, a morál csökkenése, ellátási gondok, logisztikai hibák – egy sor probléma, amivel szembesülnek – fejtette ki a hírszerzés vezetője.
(BBC)