Lelőttek egy bírót Mexikó legveszélyesebb államában

külföld

Lelőttek egy bírót Mexikó Zacatecas államában szombaton, jelenti a Reuters. Zacatecas az ország legveszélyesebb régiójának számít jelenleg: múlt hónapban az állami Nemzeti Gárda vezetőjét, a mexikói katonai rendőrség egyik főparancsnokát ölték meg.

Kormányzati források szerint Roberto Elias bírót szombat délelőtt, egy lövöldözés után találták sérülten az autójában, súlyos állapotban kórházba szállították, de vasárnap meghalt. Januárban Zacatecasban egy holttestekkel teli autót találtak az állam kormányzati épülete előtt.

Önkéntes rendőr Guerrero tartományból 2018-ban, ahol felfegyverzett civilek igyekeznek felvenni a harcot a drogkartellekkel.
Fotó: PEDRO PARDO/AFP

Októberben arról írtunk, hogy a mexikói állami hadsereg tagjai kézigránátokat és egyéb taktikai eszközöket adhattak a drogkartellek tagjainak, legalábbis ez derült ki azokból a nyilvánosságra hozott dokumentumokból, amiket a Guacamaya nevű csoport szerzett meg, miután feltörték a védelmi minisztérium biztonsági rendszerét. Az egyik dokumentum szerint egy magas rangú tiszt adott el fegyvereket egy bűnszervezetnek az egyik mexikóvárosi bázis közelében, de arról is vannak levelek, hogy taktikai eszközöket (például golyóálló mellényeket vagy éjjellátó berendezést), valamint a rivális bandák és kormánytisztviselők tartózkodási helyéről szóló információkat adtak át.

Kapcsolódó cikkek