Demonstrációba kezdett a Las Vegas Casino Tropicana előtt a Szikra Mozgalom nevű baloldali szervezet, aminek a jelöltjeként Jámbor András bekerült a Parlamentbe. „Fizessenek a gazdagok!” – skandálják a kaszinó előtt.
„Minden fél órában sárga csekket nyújtunk be a kormánynak, amelyen a magyar nép követeli a kaszinóban a szűk elit számára megtermelt milliókat” – közölte a szervezet.
A Parlamentben a Párbeszéd-frakcióban ülő Jámbor András is a helyszínen van, ahol ismertették a Szikra Mozgalom követeléseit.
Ezek a következők:
2017-ben egyébként Botka László, az MSZP akkori miniszterelnök-jelöltje is Fizessenek a gazdagok! szlogennel kezdett kampányolni, de aztán félre kellett állnia.
Kollégáink, Ács Dániel és Szily László tavaly kipróbálták, milyen a Vigadó téri Tropicana Las Vegas Casino.
Saját tervvel állt elő a szegedi polgármester: megadóztatná közbeszerzéseken 5 milliárd feletti összeget elnyerő cégeket, és a leggazdagabb magyarokat. A pénzből alapjövedelmet kellene biztosítani azoknak, akiknek havi 110 ezer forint alatt van a jövedelme.
Aki ma Magyaroszágon fedett helyen akar legálisan szórakozni, az egy helyre mehet: kaszinóba. Mi is így tettünk, eredetileg azért, hogy kiderítsük, megfizethető-e ez a mulatási lehetőség. Ám a Tropicanában sokkal többet kaptunk még annál is, amit vártunk.