Az Országgyűlés idei utolsó tanácskozása 8 órakor kezdődik két javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalásával.
Döntenek például arról, hogy január 22-ét hivatalosan is a magyar kultúra napjává nyilvánítsák-e. Az erről szóló javaslatot a fideszes Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára nyújtotta be.
Ugyancsak kivételes eljárásban tárgyalják, azaz a nap folyamán el is fogadhatják azt a fideszes képviselők által kezdeményezett politikai nyilatkozatot, ami a „Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról szól”. Az Országgyűlés ebben visszautasítaná a német Bundestag és a holland parlament indítványait, amelyek a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonták a megállapodás komolyságát.
Délután szavaznak a képviselői vagyonnyilatkozati rendszer módosításáról, amit az Európai Bizottság kért a kormánytól.
Döntenek a felsőoktatási törvény módosításáról is, ami alapján a jövőben a diploma megszerzésének nem lesz törvényi feltétele a nyelvvizsga. Ha ezt megszavazzák, azok is megkapják a diplomájukat, akik a képzést már befejezték, és 2021. augusztus 31-e után tettek államvizsgát.
Szavaznak az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról is, melynek főbb elemei közé tartozik a praxiskörzetek állami meghatározása, az ügyeleti rendszerben az állami mentőszolgálat szerepének bővítése és a szakápolási rendszer átalakítása.
Döntenek még a 2021-es zárszámadásról és a 2026-ig szóló ötödik nemzeti környezetvédelmi programról is.
A parlament megválaszthatja a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elnökét és tagjait, továbbá újraválaszthatja Bándi Gyulát az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesévé.
(MTI)