Összedobták Hadházynak a 950 ezret, amire Kövér büntette

POLITIKA

„Köszönöm azoknak, akik a válság közepette is segítettek anyagi támogatásukkal fityiszt mutatni K. Lászlónak, aki 950 ezer forintra büntetett azért, mert októberben nem vettem részt két szavazáson, hiába igazoltam azt” - írja a képviselő Facebook-oldalán.

Pár napja írtuk meg, hogy Kövér László annak ellenére büntette meg a politikust, hogy az a szabályoknak megfelelően igazolta, hogy a hiányzás alatt is dolgozott. Eddig hasonló esetekben a házelnök mindig elfogadta az igazolását, most azonban nem. A pénzt gyorsan levonták a fizetéséből.

Hadházy Ákos bejegyzésében arról is ír, hogy 220 ezret tovább is küldött a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjába. „Biztos vagyok benne, hogy ezzel a támogatók is egyetértenek” - írja.

Bár továbbra is úgy tartja, nem szégyen támogatást kérni, mert ez a függetlenségét biztosítja, ugyanakkor nem akarna ebben a gazdasági helyzetben további terheket róni a támogatóira, ezért ezentúl be fog járni a szavazásokra.

„K.László kénye és kedve szerint meghatározott szabályok által előírt minimális számú gombot meg fogom nyomni, ha az idősödő autokrata ettől kielégül. Igyekezni fogok azért így is kifejezni a tiltakozásom” - írja. „De továbbra is mindent meg fogok tenni annak a látszatnak az elkerülése érdekében, hogy ez egy valódi, szabadon választott parlament lenne”.

Forrás
Kapcsolódó cikkek