Kínai és indiai katonák csaptak össze a két ország vitatott határterületén

külföld

Körülbelül fél tucat indiai katona sérült meg Kína és India vitatott határán az északkelet-indiai Arunachal Pradesh tartományban pénteken, az indiaiak közlése szerint az összecsapásnak kínai oldalon is voltak sérültjei, jelentette a Reuters. A két atomhatalom között a pénteki incidens az első ismert összecsapás az utóbbi közel két évben, írja a CNN.

Indiai katonák egy Bofors ágyúval Penga Teng Có-nál, Tavanggal szemben a Kínát és Indiát elválasztó de facto határ, a LAC közelében.
Fotó: MONEY SHARMA/AFP

A dulakodásra azután került sor, hogy a kínai Népi Felszabadító Hadsereg megpróbált átkelni a vitatott határvonalon, mondta Rajnath Singh indiai védelmi miniszter. A dulakodás után a csapatok egyből elhagyták a területet, vasárnap a felek parancsnokai találkozót tartottak a béke helyreállításának érdekében, írja az indiai védelmi minisztérium nyilatkozata.

A kínai külügyminisztérium szokásos keddi sajtótájékoztatóján nem ismerte el egyértelműen az incidenst. A két ország közti határterület “általánosságban stabil”, a kommunikáció működik a két fél között a határokat illető témák esetében, mondta Vang Ven-pin szóvivő, mikor az esetről kérdezték.

Pedig az még a felek közötti deeszkalációra utalt, amikor szeptember 9-én a két védelmi minisztérium bejelentette, hogy „a határ menti területek békéjét és nyugalmát elősegítő” lépésként kölcsönösen kivonulnak a vitatott himalájai határvidék Gogra-Hot Springs térségéből. Azonban a konkrétumokban nehezen vagy egyáltalán nem tudtak megegyezni, a feszültségek ezután is fennmaradtak.

3340 kilométer hosszan húzódik a két ország között az ún. Tényleges Ellenőrzés Vonala (Line of Actual Control – LAC), ami vitatott, de többé-kevésbé tiszteletben tartott határvonal. A LAC Észak-India és Délkelet-Kína közt fekvő Kasmír, és az Északkelet-India és Délkelet-Kína közötti Arunachal Pradesh régiókon át húzódik.

2020. június 15-én kövekkel és vasrudakkal estek egymásnak a világ két legnépesebb országának katonái a Himalája nyugati részén lévő, szintén a vitatott határ közelében fekvő Ladakh régióban. 45 év után ez volt az első halálos áldozatokat követelő határviszály a felek között: legalább 20 indiai és legalább 4 kínai katona meghalt az akkori tömegverekedésben. Az összecsapások után akkor a két ország több százezer katonát állomásoztatott tüzérséggel, harckocsikkal és vadászgépekkel a LAC mentén.

Kína és India között hosszú évtizedek óta zajlanak határviták Kasmírban és Arunachal Pradeshben, ezekben a régiókban a 20. század első felében nem rajzolták meg teljesen a határvonalakat. A határviták miatt 1962-ben mindössze egy hónapig tartó háború tört ki a két ország között, ami sima kínai győzelemmel végződött. Azóta a háború után bevezetett protokoll szerint lőfegyverek nélkül, de előfordultak határvillongások és kisebb összecsapások változó intenzitással.

Kapcsolódó cikkek