Orbán Viktor múlt hét szombatra hívott össze kormányülést, hogy mindent letudjon keddig, amikor is kiutazott Katarba a focivébére. Mint kiderült, nem ő az egyetlen kormánytag, aki éppen a közel-keleti országban van, Szijjártó Péter is Katarba utazott, bár állítása szerint ő nem azért.
Minden bizonnyal más okból érkeztünk Katarba, mint a többség :)- írja Facebook-bejegyzésében a focirajongó, futsalozó és futsalozó haverjainak állásokat teremtő küküm miniszter, aki szerdán hajnali kettőkor arról posztolt, ahogy kapucnis pulcsiban és szűk farmerben leszáll Dohában a repülőről. Bejegyzése szerint a program: "reggel szentmise, majd kezdődhet a hivatalos program az energetikai és külügyi tárgyalásokkal".
Azért nagyon csodálkoznék, ha este egy kis meccsnézés nem férne bele, de hát tudjuk, hogy a külügyminiszter még akkor is folyton dolgozik, amikor éppen nyaral, szóval ki tudja. Arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen egyéb fontos katari-magyar tárgyalásokra kerülhet még sor a napokban, lesznek-e kulturális kapcsolatfelvételek, mezőgazdasági megállapodások, fejlesztéspolitikai fejtágítások, ami miatt még pár magyar miniszternek Katarba kell utaznia.
A jövő héten ugye nem ér rá ilyeneket összehívni, mert Katarba megy a foci vébére.
Reggel templomba ment, délelőtt megemelte a nyugdíjat, este már Katarban nézte a világbajnoki elődöntőt a miniszterelnök.
Szijjártó Péter és Benkő Szilárd, aki eredetileg hangszerkészítőként végzett a Zeneakadémián, korábban együtt fociztak a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatában. Benkő cége 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Külügyminisztérium háttérintézményétől.
A jacht, ahol a külügyminisztert lefotózták, a negyedik leggazdagabb magyar, Szíjj László tulajdona, aki rendszeresen nyer közbeszerzéseket. Hivatalban lévő miniszterek normális esetben nem így szoktak nyaralni.