Több mint két év börtönt kapott Isztambul polgármestere, amiért bolondnak nevezte a török választási tanács tagjait

külföld

Egy török bíróság két év, hét hónap, 15 nap börtönbüntetésre ítélte és eltiltotta a politikától Ekrem Imamoglut, Isztambul ellenzéki polgármesterét, mivel három évvel ezelőtt a „bolondok” jelzővel illette a török legfelsőbb választási tanács tagjait egy sajtóközleményben. A polgármester nem jelent meg személyesen a tárgyalás egyik napján sem, és valószínűleg fellebbezni fog a döntés ellen. Ezzel elérheti, hogy hivatalában maradhasson a végleges döntésig, mivel a tárgyalások másfél évig is elhúzódhatnak.

Ekrem Imamoglu, Isztambul polgármestere
Fotó: Diego Cupolo/NurPhoto via AFP

„Ez a döntés a török igazságszolgáltatás szégyene. A leghatározottabban kifejezi, hogy az igazságszolgáltatás a másként gondolkodók megbüntetésének eszközévé vált. Ez a bizonyíték arra, hogy az ország uralkodóinak nem célja, hogy igazságot és demokráciát teremtsenek az országban” - nyilatkozta Imamoglu az ítélet után. Azt mondta, az ilyen játszmák nem állítják meg és nem adja fel.

A politikus támogatói szerint az ítélet politikailag motivált, az a célja, hogy félreállítsák Recep Tayyip Erdogan egyik legismertebb kritikusát, mivel fél év múlva választások lesznek az országban. A Köztársasági Néppártba (CHP) tartozó Imamoglu kétszer egymás után nagy többséggel nyerte meg az isztambuli polgármester-választást, miután az első eredményét a legfelsőbb választási tanács érvénytelenítette.

A közelmúltban az elnök több kihívója is hasonló ítéletet kapott. A legfőbb ellenzéki párt, a CHP isztambuli vezetőjét, Canan Kaftancıoğlut tiltották el a politikától és kapott öt év felfüggesztett börtönbüntetést, amiért Twitteren sértegette Törökországot és Erdogant, utóbbit lopással vádolva. Januárban a kurd többségű Demokrata Társadalmi Párt betiltásáról dönt a bíróság. (Guardian)