Ungváry Krisztián, miután német állami kitüntetést kapott: Jó érzés, hogy van egy ország, amelyik elismeri azt, amit teszek

díj

„Számomra, azt hiszem, ez volt az év meglepetése. Jó érzés, hogy van egy ország, amelyik elismeri azt, amit teszek. Enélkül is tenném persze, csak így még nagyobb az öröm” – írta Facebookon Ungváry Krisztián történész, miután Németország államfőjének nevében Julia Gross nagykövet a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének érdemkereszt szalagon kitüntetését adományozta neki.

Forrás

A Német Nagykövetség hivatalos Facebook-oldalán megjelent bejegyzés szerint Németország szövetségi elnöke a kitüntetéssel a történész hosszú évekre visszatekintő tudományos munkásságát és a XX. század történetének feldolgozásában játszott szerepét ismeri el. „Kutatásai során nagy figyelmet fordított a magyar és a német történelem számtalan – gyakran tragikus – közös pontjára, és ezzel felbecsülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy megértsük közös történelmünket és egyúttal országaink jelenlegi kapcsolatát is” – mondta Julia Gross nagykövet Ungváry Krisztiánról.