Harminchárom tálib iszlamista fegyverest öltek meg Pakisztánban kedden, miután az ország hadserege visszafoglalt egy terrorelhárítási központot, amelyben hivatalnokokat ejtettek túszul, írja az ország védelmi miniszterére hivatkozva a BBC.
Az iszlamista fegyveresek múlt héten támadták meg és foglalták el az afgán határnál fekvő Bannu városában lévő épületet, hogy tárgyalásra kényszerítsék a pakisztáni kormányt. Khawaja Muhammad Asif védelmi miniszter elmondta, az összes túszt sikeresen kiszabadították, tíz-tizenöt katona megsérült az akcióban, ketten meghaltak. A helyi média megerősítette, hogy pakisztáni tálibok álltak a túszejtés mögött.
Az iszlamista fegyveres csoport múlt hónapban mondta fel a tűzszünetet a pakisztáni kormánnyal, ezt követően megszaporodtak az országban a támadások, melyek közül sok kifejezetten a biztonsági erőket célozza. A pakisztáni tálibok hivatalosan elkülönülnek az afgán táliboktól, bár aktívabb a működésük azóta, hogy az afgán iszlamisták tavaly átvették az ország irányítását.
Úgy látják, zátonyra futottak a kormánnyal a tárgyalások.
A kivégzett embert azért ítélték el, mert 5 éve megölt egy másik férfit, és ellopta a motorját meg a mobiltelefonját.