Nettó több mint 110 millió forintért ültettek három darab fát Budapest 5. kerületének egyik terén, írja az rtl.hu. A fideszes kerületvezetés szerint a fák „óriásfák”, a csatornának megszólaló Tiéd a Belváros nevű ellenzéki frakció vezetője szerint azonban a költségek egyelőre nagyobbak.
November végén írtuk meg, hogy a Belvárosi Önkormányzat 111 millió forintért tervez három darab fát ültetni a Szomory Dezső térre 2023. április 31-ig. Április ugyan csak 30 napos, a határidőt így is bőven sikerült tartani.
A riport szerint számszerűsítve 30 millió forintba került a három fa, további 30 millióba az ültetés, 40 millióba a vízgépészet megújítása és az automata öntözőrendszer, 11 millió forint pedig az egyéb építési, adminisztratív költségekre ment el.
A hivatalos jellemzés szerint „extra méretű” fákat úgynevezett stockholmi rendszerrel ültették: ez az igen drága eljárás – a hagyományos ültetés költségének akár hatszorosa is lehet – a Főkert ajánlása szerint akkor éri meg, ha egész fasorokat telepítenek. Viszont a módszer előnye, hogy a fák egészségesebbek lehetnek, és akár két-háromszor hosszabb ideig élhetnek, mint a hagyományos módon ültetett növények.