Ráhozták a frászt a 27 évnél idősebb, de 30 évnél fiatalabb férfiakra Putyinék

háború

November eleje óta rendszeresen visszatérő, azaz állandóan napirenden lévő téma az orosz sajtóban – már ahol lehet erről írni –, hogy az új év új mozgósítási hullámot hozhat, amely nemhogy részleges, akár teljes körű is lehet. Sőt: a napokban olyan hírek is megjelentek itt-ott, amelyek szerint Oroszország lezárná a határait a 65 évnél nem idősebb férfiak előtt, nem engedve, hogy a mozgósíthatók külföldre meneküljenek az esetleges behívó elől. Ezt a Vlagyimir Putyin parancsára 2022. február 24-én megtámadott Ukrajna már a konfliktus első napjaiban megtette – 60-as korhatárral –, de más a helyzete egy védekező országnak, és más az agresszornak, amely továbbra sem háborúnak, hanem csupán különleges katonai akciónak nevezi azt, ami Ukrajnában zajlik.

Az ukrajnai mozgósításnak több szempontból is meglett az eredménye, a fegyveres erők aktuális létszáma a becslések szerint meghaladja az egymilliót, a nyugati anyagi, taktikai-stratégiai-felderítési, illetve fegyverszállítási segítség mellett az élőerőben kialakult fölény ugyancsak nagymértékben hozzájárult a harkivi és a herszoni frontokon nyár óta aratott sikerekhez. Hogy mindez milyen áron történik, nem tudni, az áldozatokkal kapcsolatban hiteles és megerősített információkat nem tesznek közzé, a konfliktus tizedik hónapjának végéhez közeledve a felek az ellenfélre vonatkozóan hangoztatnak százezret meghaladó számokat.

Tartalékosok itt is és ott is

Az viszont ma már közhelyszámba menő tény, hogy a háborút 250-300 ezer katonával elindító Oroszország rosszul mérte fel az ukrán erők ellenálló-képességét és felkészültségét csakúgy, mint a nyugati segítőkészség mértékét. Ennek lett közvetlen következménye az orosz részleges mozgósítás szeptember 21-ei bejelentése és haladéktalan elindítása. Hogy pontosan mennyi tartalékost hívtak be, arról sincsenek vitathatatlanul pontos információk, bár a 300 ezres szám reálisnak tűnik. A többi részletet jellemzően eltakarja a szakértőnk, Rácz András által rendszeresen említett háborús köd, így azt sem tudjuk, hogy azok közül, akiket az első hullámban mozgósítottak, hányan kerültek ki a frontra, és milyen veszteségeket szenvedtek.

Vlagyimir Putyinnak szemüvegre van szüksége, hogy jobban lássa a mozgósított tartalékosokat egy Rjazany városához közeli katonai bázison, 2022. október 20-án
Fotó: MIKHAIL KLIMENTYEV/AFP

Olekszij Reznyikov ukrán honvédelmi miniszter nemrégiben azt állította, hogy a zömük alapos, több hónapos kiképzésben részesült és részesül most is, azzal a céllal, hogy közreműködésükkel január-február folyamán újabb átfogó invázió indulhasson Ukrajna ellen.

De ha a szóban forgó matekpélda stimmel, az inváziós orosz hadsereg létszáma az eddig mozgósított és kiképzett tartalékosok bevetése után is kisebb marad, mint a védekező ukránoké, igaz, utóbbi erők összetétele és harcképessége is vegyes. Erre lehet következtetni például a helyi lapok gyászjelentéseiből, amelyekben sokszor írnak a harctéren elhunyt olyan tartalékosokról, akik még csak sorkatonaként sem találkoztak fegyverekkel korábban. Hasonló tapasztalatokról számolt be egyébként december elején a Newsweeknak Andrew Milburn amerikai nyugalmazott ezredes, aki közvetlenül részt vesz Ukrajnában a katonák felkészítésében.

Haderőreform a háború közepén

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Részleges mozgósítást jelentett be Putyin

Behívják a tartalékosokat.

Horváth Bence
külföld

Rácz András: A rakétatalálat Lengyelországban és a háború köde

A háború köde jelentette korlátokkal fontos tisztában lenni. Kritikus helyzetekben nemcsak a most higgadtan helytálló politikai döntéshozóknak van felelősségük, hanem a nyilvánosságot alakító újságíróknak és szakértőknek is.

Rácz András
háború

Nagy offenzívára készül Putyin az új évben az ukrán védelmi miniszter szerint

Hiba volt úgy tekinteni ránk, mint egy kis szovjet hadseregre, ami egy nagy szovjet hadsereg ellen harcol - mondta a Guardiannek az ukrán védelmi miniszter.

Boros Juli
háború

Putyin: „A hadsereg finanszírozását semmi sem korlátozhatja”

A jövőben nem 18, hanem 21 éves kortól hívnák be sorkatonai szolgálatra a fiatalokat - mondta a Honvédelmi Minisztériumban.

Gazda Albert
háború

Rácz András: Menekültek százezreit zúdíthatják Európára az ukrán energetikai rendszer elleni orosz támadások

Az oroszok úgy ismerik az ukrán energetikai rendszert, mint a tenyerüket, pontosan tudják, hogy hova kell lőniük. A helyzet a következő hetekben várhatóan rosszabbodni fog, de az a dilemma hamis, amely szerint az ukránoknak csak két lehetőségük van: vagy megfagynak, vagy megadják magukat.

Rácz András
háború