A jekatyerinburgi katonai toborzóiroda idézést küldött egy 2009-ben két és fél évesen meghalt fiúnak. Az anyja, Anasztázia először azt hitte, hogy a vele élő fiának küldték január végére, de aztán kideült, hogy az elmúlt 13 évben nem frissítették a nyilvántartást. Anasztázia első fia, Szerjozsa 2006-ben született, majd 2009-ben vízfejűség miatt halt meg. A behívót pedig nem aláírás ellenében adták át, hanem csak bedobták a postaládába. Szerjozsának január végén kellett volna megjelennie a toborzóirodán, ha nem lenne már majdnem 14 éve halott.
A toborzóiroda szerint az adatokat szolgáltató társaság hibázott. Azt mondják, nem tudnak mindenkit ellenőrizni, de igyekeznek emberi módon bocsánatot kérni a tévedésért. Korábban már Vlagyimir Putyin is utasításba adta, hogy frissítsék a nyilvántartásokat, mert csak az Urál régióban 580 embert mozgósítottak tévedésből. (Meduza/E1.ru)