Miután Szerbia kedden harckészültségbe helyezte a hadseregét, Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter arról beszélt, hogy a szerbek orosz nyomásra akarják destabilizálni Koszovót azzal, hogy támogatják az ország északi részén élő szerbek útlezárásait. Kedden a Mitrovicában élő szerben újabb úttorlaszokat emeltek, miután a szerb hadsereget készültségbe helyezték.
December 25-én lövések dördültek Észak-Koszovóban, Zubin Potoknál, a NATO nemzetközi békefenntartóinak közelében. A területen a helyi szerbek útzárakkal akadályozták meg, hogy a pristinai rendőrök a környéken járőrözzenek.
Szerbia közben tagadja, hogy a destabilizáció lenne a céljuk. Aleksandar Vučić szerb elnök kedden azt mondta, a békéért küzdenek és kompromisszumos megoldást keresnek. Miután hétfőn koradélután nem engedték be Koszovó területére Porfirije szerb pátriárkát, Vučić még arról beszélt, hogy ezeket a barikádokat hisztérikus módon szeretnék eltávolítani azok, akik számára az egyetlen megoldás a szerbek elüldözése Észak-Koszovóból. „Mindannyian összetűzéseket szeretnétek, a szerbek legyilkolását, örülni fogtok a szerbek halálának, mert fontosabb számotokra az úgynevezett Koszovó területi integritásának a megerősítése, mint az, hogy hány szerb esik áldozatul” – mondta a szerb elnök.
Az 1998-99-es háború után az albán többségű Koszovó 2008-ban nyugati támogatással függetlenedett Szerbiától. Ugyanakkor továbbra sem tagja az ENSZ-nek (az oroszok vétója miatt), és többek között Spanyolország, Görögország, Románia, Szlovákia és Ciprus sem ismeri el a függetlenségét. (Reuters/Szabad Magyar Szó)
„Minden intézkedést megteszünk népünk és Szerbia védelméért” – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök.
A szerb vezérkari főnök sürgősen a határhoz utazott.