A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat. Ezt Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter mondta.
Nagy nap volt Horvátországban a vasárnapi. Szlovénia és Magyarország felé megszűnt az útlevél-ellenőrzés, a hivatalos fizetőeszköz pedig az euró lett.
A legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat, ahogy az korábban az euróövezethez tartozó országoknál is történt, de nemcsak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik a horvát sajtó szerint 10-15 százalékkal emelték a díjaikon.
Filipovic szerint a kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek ellenőrzik a kereskedőket, a szankciók között a feketelistát és az árak befagyasztását említette. „A válság terhét mindenkinek viselnie kell” - mondta a miniszter, aki elfogadhatatlannak nevezte a nyerészkedést.
A miniszer arról is beszélt, hogy a kereskedőktől nem kapott választ azokra a kérdéseire, hogy miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyag olcsóbb lett, valamint miért nem hat az áraikra, hogy Szlovéniában az elektromos áram ára 60 százalékkal drágább, mint Horvátországban. (MTI)