A híres raliversenyző, Ken Block halálhírét csapata, a Hoonigan Racing jelentette be, írja a Guardian. Az 55 éves Block az elmúlt években az interneten vált a sportág szűkebb berkein kívül is igazán ismertté, különleges és sokszor veszélyes trükkjeivel, melyeket a volán mögött bemutatott.
A baleset az amerikai Utah állam Wasatch megyéjében történt, a helyi seriffhivatal tájékoztatása szerint Block egy meredek lejtőn hajtott le a szánnal, amikor a jármű felborult, és rázuhant a férfira. Block a helyszínen életét vesztette. A beszámolók szerint ugyan egy csoporttal vágott neki a hegyoldalnak, de a baleset idején egyedül volt.
Block 2005-ben kezdte el a ralikarrierjét, rögtön az év újoncának választották az Egyesült Államokban, részt vett a World Rally Championship versenyein, és számos érmet nyert el. Emellett alapítója volt a DC Shoes márkának és résztvevője a Gymkhana videósorozatnak, melyben rendszeresen veszélyes pályákon és körülmények között vezetett. A sorozat részeinek rendszeresen több millió nézője volt Youtube-on.
2016-ban egy epizód erejéig a Top Gearban is felbukkant, a Jóbarátokból ismert színész, Matt LeBlanc oldalán. A rész akkor kisebb botrányt is okozott, mivel a páros London történelmi emlékhelyei közelében hajtott végre látványos trükköket az autójukkal. A BBC akkor elnézést kért, és egyes részletek végül sosem kerültek adásba.