Zsarolás miatt emelt vádat a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy soltvadkerti férfival szemben, mert egy közösségi oldalon álprofilról azzal fenyegetett egy nőt, hogy közzéteszi a róla készült intim felvételeket. Börtönbe kerülhet.
Az ügyészség közleménye szerint a nő és a vádlott ismerőse, egy másik férfi többéves kapcsolatuk alatt telefonnal kölcsönösen készítettek egymásról intim felvételeket. A férfi a kapcsolat ideje alatt többször is használta ismerőse telefonját, az egyik ilyen esetnél megtalálta és lementette a sértettet ábrázoló fotókat. Ezután létrehozott egy kamuprofilt, amiről 2021 decemberében üzenetet küldött a sértettnek, és megzsarolta, hogy ha nem akarja, hogy a képek nyilvánosságra kerüljenek, fizessen.
A férfi magát közvetítőnek kiadva személyesen ment el a pénzért azzal, hogy azt a zsarolónak odaadja. A nő ekkor 250 ezer forintot adott át neki.Két héttel később a vádlott telefonon hívta fel a sértettet és további ötvenezer forintot követelt tőle, mert korábban „közvetítőként” közbenjárt az ügyében. Azt mondta, ha nem fizet, ki fogja szivárogtatni a fotókat. A nő azonban ekkor már a rendőrséghez fordult.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség képernyőfotókat is közzétett a nő és a férfi beszélgetéseiről. Az egyik zsaroló üzenet így szólt:
“Figyu ha meg támogac egy kis pènz oszegel mint rászoruló akkor soha nem látod ezeket a kepeket”.