Lengyelország az amerikai kongresszusnál lobbizik, hogy Németország fizessen a második világháborús pusztításáért

külföld

Az amerikai kongresszushoz fordult kedden Lengyelország, azt kérve, hogy támogassák törekvésüket, hogy Németország fizessen jóvátételt a második világháborúban általa okozott károkért, jelentette be a lengyel külügyminiszter-helyettes. Arkadiusz Mularczyk aláhúzta:

Németország máig nem kárpótolta Lengyelországot a háborús veszteségekért, és a háború során üldöztetéseknek kitett lengyel állampolgárok sem kapták meg az őket megillető jóvátételt.

A jóvátétel miatt a varsói kormány a közelmúltban többek közt az ENSZ-hez, az Európai Tanácshoz valamint 50 országhoz fordult. A szétküldött diplomáciai jegyzékekben a lengyel követelmények jogi, ténybeli és erkölcsi alapjairól tájékoztatják a címzetteket. Lengyelország október elején küldte el Berlinnek az 1939-1945-ös német agresszió és megszállás következményeiről, ezek rendezéséről szóló diplomáciai jegyzéket. Németország januárban visszautasította a lengyelek tárgyalási ajánlatát azzal, hogy a volt NDK és a Szovjetunió 1953-ban kötött megállapodása után a Lengyel Népköztársaság kormánya lemondott a német jóvátétel neki ítélt részéről. A lengyel kormány szerint ez a nyilatkozat nem emelkedett jogerőre, mert a jogi közlönyben annak idején nem tettek közzé, csak a Trybuna Ludu kommunista napilapban jelent meg 1953 augusztusában. (MTI)