A frissen felállított kazah alkotmánybíróság az első döntésével elvette Nazarbajev privilégiumait

külföld

A kazah alkotmánybíróság, ami január 1-én kezdte el a munkáját az országban, meghozta az első döntését, ami hatályon kívül helyezte az első elnökről szóló törvényt, ami Nurszultan Nazarbajevnek kizárólagos jogokat és kiváltságokat biztosított, beleértve az ő és családja anyagi vagyonának megőrzését és az elnöksége alatt vagy azután történt cselekmények alóli mentességét.

Nurszultan Nazarbajev egy évvel ezelőtt.
Fotó: Youtube

A döntés azután született, hogy az alkotmánybírósághoz fordultak képviselők, akik szerint nem tekinthető érvényesnek az első elnökről szóló alkotmányos törvény, miután a tavalyi népszavazás kizárta az alkotmányból az első elnök jogállását és jogkörét szabályozó normákat.

A döntés pár héttel azután született, hogy a mazilisz, a kazah parlament alsóháza elkezdett dolgozni az első elnökről szóló törvényt érvénytelenítő törvénytervezeten.

Az 1993 és 1995 között Kazahsztánban létező alkotmánybíróság újbóli megjelenése Kaszim-Zsomart Kemeluli Tokajev elnök kezdeményezése. 2022. március 16-án a nemzethez intézett beszédében jelentette be, és a június 5-i népszavazáson megszavazták. (Astana Times)