Egy 50 éves férfi késsel fenyegetve rabolt ki egy külföldi nőt a 6-os villamoson

bűnügy

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint egy 50 éves férfi szeptember 3-án délután, a XI. kerületben a 6-os villamoson leült egy külföldi nővel szemben, majd közel hajolt hozzá, és az ujjai összedörzsölésével jelezte neki, hogy pénzt kér tőle. A magyar nyelvet nem beszélő nő megértette, hogy mit akar tőle a férfi, majd a fejét rázva jelezte, hogy nem ad.

A férfi ekkor megismételte a kézmozdulatot, de a sértett újra megtagadta a pénz átadását. A támadó ekkor elővett a táskájából egy kést, amit a nő előtt látványosan forgatni kezdett, majd azzal hirtelen a nyaka felé szúrt. A nő erre sokkos állapotba került, félelmében elővette és kinyitotta a pénztárcáját, amiből ezután a vádlott kivett 55 ezer forintot.

Forrás

Egy utas a villamosvezető felé indult segítséget kérni, a nő pedig felállt az ülésről, és megpróbált eltávolodni a támadótól, de a férfi ekkor hátulról meglökte, majd a következő megállónál leszállt a villamosról. A rendőrök még a helyszín közelében elfogták.