Novák Katalin: A magyaroknak jó a válságálló képességük

POLITIKA

A magyaroknak jó a válságálló képességük - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök este Budapesten, Magyarországon szolgálatot teljesítő külföldi nagyköveteket fogadva.

Novák Katalin a december 30-án felvett újévi beszédkor
Fotó: Sándor-palota/MTI/MTVA

Novák Katalin – aki a férjével, Veres Istvánnal fogadta a diplomatákat – angol nyelvű beszédében azt mondta: 2022 az egyik legnehezebb év volt, de a sok probléma ellenére a helyzet mégsem annyira rossz, a magyaroknak ugyanis megvannak az adottságaik ahhoz, hogy legyőzzék a kihívásokat. Azt mondta, a tiszteletre és a pragmatikusságra kell támaszkodni.

A nagykövetekhez szólva kiemelte, hogy látja a sokféleségüket. A különböző kultúrák eltérnek egymástól, más-más döntések születnek, de Magyarország tiszteletben tartja ezeket, cserébe ugyanezt várja el, azt, hogy mások tiszteljék kultúráját, döntéseit.

Azt mondta, Oroszország csaknem egy éve támadta meg Ukrajnát. Szerinte ebben az ügyben pragmatikusnak kell lenni, de gondolni kell Európa túlélésére is. A NATO-nak ki kell maradnia a háborúból, nem szabad hagyni, hogy az érzelmek elragadják és emiatt belekerüljön a konfliktusba – mondta Novák Katalin. (MTI)