Tavaly Oroszországban 58,5 százalékkal, 687 370 darabra esett az új autók és haszonjárművek eladása éves összevetésben. Az AEB járműgyártó-bizottsága szerint tavaly az orosz járműpiacra nyomást gyakoroltak a külföldi szankciók, az ellátási láncok megszakadása és a kereslet visszaesése.
Az Ukrajna elleni háború megindítása miatt az év eleji 60-ból mára csak 14 autómárka maradt Oroszországban. Ebből három hazai (Lada, GAZ, UAZ), a többi pedig kínai (Chery, Geely, Haval, Jac, Faw, Dongfeng, Changan, Exeed, Gac, Foton, Omoda).
Decemberben 64 072 új autót és haszonjárművet adtak el, ami éves szinten 50,2 százalékos csökkenés, ugyanakkor 38,1 százalékkal több novemberrel összevetve.
Az AEB előrejelzése szerint az új személygépkocsik és haszonjárművek eladása idén akár 12 százalékkal, 770 is nőhet ezerre Oroszországban. Ebben szerepet játszhat az új autómárkák megjelenése. Alekszej Kalicsev szerint a tavaly már bejelentettek mellett idén még legalább 5-7, vagy még több új márka jelenhet meg az orosz piacon.
A nyugati márkák kivonulása miatt az orosz kereskedelmi minisztériumnak a következő márkákat kellett felvennie a párhuzamos importok, azaz feketén beszerzett áruk listájára: Volkswagen, Skoda, Toyota, Lexus, Nissan, BMW, Mercedes-Benz, Porsche, Lamborghini, Infiniti, Rolls-Royce, Jaguar, Land Rover, Ford, General Motors, Bugatti, Bentley, Jeep, Chrysler, Cadillac, Chevrolet, Dodge, Ferrari, Aston Martin.
Oroszországban májusban hagyták jóvá a párhuzamos importról szóló rendeletet, hogy ezzel is csökkentsenek az áruhiányon. Ahogy arról a G7 is írt: a nyugati autókat Dubajban, Indiában, Kínában vagy dél-amerikai országokban rendelik, majd Örményországon vagy az iráni Anzalin keresztül szállítják Oroszországba. Mindez körülbelül 20 százalékos áremelkedéssel jár. (TASS/MTI)
Ezek nagy része kínai. A többit feketén szerzik be.
Tavaly 4,3 százalékkal nőtt, és meghaladta az 1,66 milliót az eladott új járművek száma, idén az első 10 hónapban összesen 502 474 új járművet értékesítettek.