Két év próbaidőre felfüggesztett 1 év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt a Szabolcs megyei férfit, aki családi vállalkozásban állattartó telepet működtetett, ahol több száz juhot, legalább száz kecskét, szamarakat, kutyákat, baromfikat tartottak.
Családi gondok, betegségek miatt akadályba ütközött az állatok megfelelő ellátása, a bekerítetlen telepről elkóboroltak, emiatt 2020 novemberében a mezőőr feljelentést is tett.
A decemberi rendőrségi ellenőrzésen észlelték, hogy az istállók nincsenek rendszeresen takarítva, ürülékkel erősen szennyezettek, az élő állatok között elhullott tetemek hevernek, amik fertőzésveszélyt jelentenek. Az állatkínzás bűntette miatt indult eljárásban a bíróság megállapította, hogy az állatok elhullása és az állattartási magatartás között kétséget kizáró módon nem állapítható meg az ok-okozati összefüggés,
azonban két szamár és egy birka esetében az, hogy a fajtájukra jellemző gondozást nem végezték el, a pata szarujának kezelése miatt egyikük már lába sem tudott állni, maradandó egészségkárosodást okozott, amiért a vádlott a telep tulajdonosaként felelősséggel tartozott.A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a telephelyen fél év alatt megszüntették az áldatlan állapotokat, és az ügyészi indítvánnyal szemben mellőzte a szabadságvesztés büntetés mellett a pénzbüntetés kiszabását, tekintettel arra, hogy a kormányhivatal tetemes összegű, csaknem 4 millió forintos állatvédelmi bírsággal sújtotta a vádlottat. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett, így az nem jogerős. (Bíróság)