Putyin támogatja, hogy 30 évre emeljék a sorkötelezettségi korhatárt

háború

Vlagyimir Putyin is támogatja az orosz védelmi minisztérium javaslatát, ami szerint 30 évre emelnék a sorkötelezettségi korhatárt. Dmitrij Peszkov, az elnök szóvivője szerint Putyin koncepcionálisan támogatja az ötletet, de a részleteket még ki kell dolgozni.

Orosz tartalékosok Szevasztopolban 2022 szeptemberében
Fotó: STRINGER/AFP

Az orosz védelmi minisztérium vezetője, Szergej Sojgu tavaly decemberben állt elő azzal az ötlettel, hogy a sorkötelezettség alsó korhatárát a jelenlegi 18 évről fokozatosan 21 évre, a felső korhatárt pedig 27 évről 30 évre kell emelni. Ezzel együtt 30 százalékkal növelte volna a hadsereg személyi állományát.

Január 11-én Andrej Kartapolov, a Duma védelmi bizottságának vezetője kijelentette, hogy az idén április 1-jén kezdődő sorozás során 30 év alatti állampolgárokat soroznak be a hadseregbe. A teljes átállás az új behívási korhatárra egy-három évet vesz igénybe. (Meduza/Tass)