Ukrajnába menne háborúzni a több mint 80 nő megöléséért elítélt orosz rendőr

háború

Az életfogtiglani börtönbüntetését töltő Mihail Popkov a Vesti Irkutsknak adott interjújában beszélt arról, hogy belépne a hadseregbe, hogy Ukrajnában harcolhasson. A volt rendőr ugyanakkor a telet kihagyná, mert egy fűtött szoba után a fagyos lövészárok rossz lenne neki. Most még nem biztos benne, hogy egyáltalán felajánlják neki ezt a lehetőséget.

Mihail Popkov 2018-ban
Fotó: ANTON KLIMOV/AFP

Az ügyészség beszámolója szerint Popkov kóros szükségletét érezte annak, hogy gyilkoljon. 2015-ben 22 nő megöléséért ítélték el, majd 2018-ban további 56 nőgyikosságot bizonyítottak rá. Egyben bűnösnek találták tíz áldozata megerőszakolásában is. 2021 júniusa óta pedig már 83 nő megöléséért és három gyilkossági kísérletért ül. A volt rendőr az áldozatait éjszakai sétára hívta, majd végzett velük, némelyiküket egy rendőrautóban ölte meg, szolgálati idején kívül, Angarszk környékén.

A Wagner nevű orosz zsoldoshadsereg vezetője, Jevgenyij Prigozsin a börtönökben is aktívan toboroz, hogy a foglyok kegyelemért cserébe vegyenek részt az Ukrajna elleni háborúban. Ugyanakkor nem számít a bűncselekmény súlyossága, amiért elítélték őket. (Meduza)

Kapcsolódó cikkek