Mészáros Lőrinc meccsnézős kirándulást szervezett a sleppjének Marbellába

felcsút

Kit ne érdekelne szakmailag a Puskás Akadémia idei második felkészülési meccse? A jelek szerint Mészáros Lőrincet és baráti, egyben üzleti körét feltétlenül. És erről most már fotók is vannak.

A szakmai érdeklődésnek nem szabhat gátat az az akadály az sem, hogy a felcsúti alakulat nem itthon gyűjti az erőt az NB I tavaszi idényére, hanem Spanyolországban edzőtáborozik. A vasárnapi meccsért így több mint 2 600 kilométert kellett utazni, de ha az ellenfél a német másodosztályban a 13. helyen álló Karlsruhe, akkor ez kihagyhatatlan.

Mészáros Lőrinc így aztán maga köré gyűjtötte az érdeklődőket, és a helyszínen tekintették meg a meccset. Miután a NER egyik kedvenc magángépe január 14-én kirepült Málagára, 15-én pedig visszajött, erős a gyanú, hogy a kirándulás résztvevői ezen a gépen utaztak. (A málagai reptér nincs messze a felcsútiak által használt edzőközponttól, a csapat is ezen az útvonalon érkezett a táborba.)

A végeredmény pedig: aligha volt még ilyen erős VIP-pad az Estepona Futballcentrum edzőpályáján.

Felső sor: Balról a második Barna Zsolt, Sárváry István, Szakály Ferenc, Deák Gábor. Aztán Mészáros Lőrinc, a balján Végh Gábor, mellett Mészáros János és Vörös József. Alsó sor: Istenes László, Szöllősi György és Magyar Mátyás. Hogy ki kicsoda, arról a cikkben írunk részletesen.
Fotó: pfla.hu

A VIP-vendégeket megörökítő fotót a Puskás Akadémia töltötte fel, mindenféle különösebb szöveg nélkül, de a Nemzeti Sport is megjelentette a „Felkészülés: fejet hajtott a német másodosztály csapata a Puskás Akadémia előtt” című cikkében.

Az állami kézben lévő Nemzeti Sport képaláírása szerint: „A dél-spanyolországi Marbellában edzőtáborozó Puskás Akadémia elnöke, Mészáros Lőrinc – magyar sportvezetők és üzletemberek társaságában – a helyszínen nézte meg a felcsúti csapatnak a német másodosztályú Karlsruhe elleni edzőmeccsét. A küldöttségben ott volt több profi futballklub vezetője, így Végh Gábor, a ZTE tulajdonosa, Szakály Ferenc, az NK Osijek elnöke és dr. Magyar Mátyás, a Diósgyőr többségi tulajdonosa is (Fotó: Puskás Akadémia/Fórika Attila)”.

Igen, ott van a Nemzeti Sport főszerkesztője, az a Szöllősi György, aki a hétfői sportgálán a megnyitóbeszédében kizárólag Mészáros Lőrincet köszöntötte név szerint a magyar sportklubot elnökei közül. Elfogulatlansággal Szöllősit eddig sem lehetett vádolni, ha a felcsúti focicsodáról volt szó. Ő maga is posztolt a helyszínről, a hashtagek között a puskasnagyakovetet is használva. (A hashtag-használat mellett ezzel egyébként diplomataútlevél is jár.)

Fotó: Szöllősi György/Facebook

De a kép azért tartogat még meglepetéseket.

  • Az alsó sorban balra Istenes László, a Puskás Akadémia kommunikációs és marketingigazgatója, a TV 2 műsorvezetője.
  • Mellette Szöllősi György, Felcsútra költöző sportújságíró, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók országos Szövetségének az elnöke.
  • Az alsó sportban ott ül még Magyar Mátyás, a diósgyőri focit működtető cég többségi tulajdonosa. Ő amúgy tagja a felcsúti orvosi stábnak is (sérülés ellátásért felelős traumatológus) és van közös egészségügyi cége Mészáros Lőrinccel.

A felső sorban a bal szélen nem tudjuk, ki ül (ha valaki tudja, írja meg a megirom@444.hu-ra), mellette

  • Felső sor bal szélén: Zorkóczy Krisztián pilóta
  • balról a második: Barna Zsolt, a Mészáros-féle új szuperbank vezetője,
  • balján Sárváry István, a V-Híd vezérigazgatója, aki - mint teljesen véletlenül kiderült - tavaly együtt vacsorázott az akkor még miniszter Palkovics Lászlóval. Ezt a Momentum által lebuktatott étkezést a minisztérium azzal magyarázta, hogy „a miniszter eredményes munkavégzéséhez elengedhetetlen, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó ágazatok meghatározó vállalataival állandó kapcsolatot tartson, helyzetükkel, kihívásaikkal tisztában legyen, gyakorlati tapasztalataikat a jogalkotásban, stratégiai tervezésben figyelembe vegye”.
  • A következő vendég Szakály Ferenc, az NK Osijek elnöke. Az eszéki klubban többségi tulajdonos volt Mészáros Lőrinc, de összeférhetetlenségi okok miatt távoznia kellett. Mint látszik, annyira nem távolodott el a horvát csapattól.
  • Hogy Mészáros Lőrinc jobbján ki ül, azt még nem sikerült megfejtenünk. Olvasónk segítségével kiderült, hogy Mészáros Lőrinc jobbján Deák Gábor ül, aki több cégben is vezető pozíciót töltött már be Mészáros cégeiben. Most a ZÁÉV elnök-vezérigazgatója, és az eszéki klub felügyelőbizottságába is beült.
  • Mészáros balján Végh Gábor, a zalaegerszegi focicsapat tulajdonosa. Ő ajándékozta a Felcsúton felavatott Puskás-szobrot a klubnak.
  • Napszemüvegben Mészáros János, Lőrinc testvére, egyre sikeresebb üzletember.
  • Végül a jobb szélen Vörös József, ügyvéd. Korábban azzal került be a hírekbe, hogy ő vásárolta meg Simicska Lajos több cégét, amelyek aztán Mészáros Lőrincnél landoltak, így volt olyan időpillanat, amikor az ő nevén volt többek között a Publimont, a Lánchíd Rádió, és a Pro-Ráta Holding, de ő szerezte meg például a Heti Válasz újságírói elől a bedarált hetilap teljes archívumát is (Mészáros Lőrinc pert indított a Heti Válasz korábbi újságírói ellen ellen, amiért Vöröst hozzá kötötték, de a Kúria Válasz Online-nak adott igazat). Vörös József emellett képviselte Mészáros Lőrincet földárveréseken és Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány jogi képviselője is. 2021-ben amúgy megvásárolta a salgótarjáni focicsapatot.

Aztán többen is csatlakoztak a társasághoz.

Fotó: pfla.hu

A hangulatra nem lehetett panasz, Mészáros Lőrinc a kispadra is leült.

Mészáros Lőrinc és Hornyák Zsolt,. a felcsútiak vezetőedzője
Fotó: pfla.hu

Sőt, a meccs egy részét is onnan nézte. otthagyva a fázós baráti kört.

Fotó: pfla.hu

A meccset 1-0-ra a Puskás Akadémia nyerte.

Kapcsolódó cikkek

A sportgálán megpróbálta végképp einstandolni Puskás emlékét a felcsúti akadémia

Olyan imázsvideót vetítettek le váratlanul, ami egyértelművé tette, hogy Puskás örökségét Felcsúton viszik tovább, és még Orbán Viktor is felbukkant benne.

Haszán Zoltán
sport

Szijjártó diplomata-útlevelet adott Orbán házi sportújságírójának

A felcsúti Szöllősi Györgytől a kormány azt kérte: „koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Éppen Mészáros Lőrinc fontos emberével találkozott az ipari minisztérium felső vezetése, amikor a Momentum odavitt hozzájuk egy tiltakozó futárt

A vasúti közlekedésért felelős kormányzati vezetők éppen a vasútépítésben utazó Mészáros-cég vezetőjével tanácskoztak egy asztalnál, amikor egy teljesen más ügyben rájuk találtak.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Megírta a minisztérium, hogy miért vacsorázott Palkovics László hétfőn Mészáros Lőrinc egyik fontos emberével

„A miniszter eredményes munkavégzéséhez elengedhetetlen, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó ágazatok meghatározó vállalataival állandó kapcsolatot tartson."

Benics Márk
POLITIKA

Mészáros Lőrinc öccse 838 milliós közbeszerzést nyert

A szerencsés rokon cége ismét a Magyar Közútnak dolgozik, a kiíráshoz képest 308 millió forinttal drágábban.

Kiss Imola
gazdaság

Végül csak elértek Mészáros Lőrinchez a Simicska Lajostól elvett reklámcégek

23 céggel gyarapodott a birodalom.

Urfi Péter
POLITIKA

Kúria: Mészáros Lőrinc közszereplő

A legfelsőbb bíróság a milliárdos és a Válasz Online közötti perben mondta ki, hogy Mészáros személyével kapcsolatban a vélemény-nyilvánítás lehetőségei az átlagosnál jóval tágabbak, mint másnál.

Csurgó Dénes
media