A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem merte elárulni, hogy kivel egyeztet a kormányból az árstopok kivezetéséről

POLITIKA

„Nem rejtem véka alá, hogy a kormánnyal mi folyamatosan egyeztetünk” az árstop szabályozásáról, annak életszerűségéről és betarthatóságáról, illetve a kivezetés lehetőségeiről, mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden este.

Arra a kérdésre, hogy kivel egyeztet a kormányból, Parragh László nem volt hajlandó válaszolni.

Szerinte „mindenki ki tudja találni, hiszen itt agráriumról, és makrogazdaságról van szó.”

Forrás

Parragh szerint elérkezett az árstopok kivezetésének ideje, mert az élelmiszerár-infláció elérte a csúcsát.

„Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza,”

mondta. Azt, hogy Magyarországon drágult a legnagyobb mértékben az élelmiszer, Parragh a gyenge árfolyammal és a hazai élelmiszeripar gyenge termelékenységével magyarázta.