Úgy tűnik, hogy a tavaly nyáron szakító Shakira-Gerard Piqué sztárpár képtelen végleg elszakadni egymástól. Bár a két közös gyerekük miatt megállapodtak a csendes ügyintézésben, 2023-ra fordulva mindketten belezendítettek.
Először Shakira lépett, amikor január 12-én a volt pasiját és Piqué új barátnőjét az elképzelhető legszemélyeskedőbb modorban támadó számot jelentetett meg. Ennek azonnal híressé vált strófájában arról énekelt, hogy Piqué a Ferrariját (Shakirát) egy Renault Twingóra (az új nő) cserélte, a Rolexét meg Casióra.
Piqué válasza: az exfocista 3 napon belül szponzori szerződést kötött a Casióval és a Renault-val, majd a Shakira által megénekelt órában és autóval jelent meg.
Shakira rekontrája: a Dalban szintén megénekelt barcelonai házában - ami pont szemben található Piqué anyjának lakhelyével - kirakott az erkélyre egy boszorkányfigurát, majd max hangerőn és végtelenítve kezdte "hallgatni" a hangfegyverrel megcélzott asszony fiát fikázó számát:
Vagyis ez csak első blikkre tűnt rekontrának. A spanyol média ugyanis kiderítette, hogy bár a báburól csak most számoltak be, az valójában hetek óta ki volt téve az erkélyre. Ami nemhogy feltűnt a célszemélynek, vagyis Piqué anyjának, Montserrat Bernabeunek, de lépett is az ügyben, amennyiben küldöncöt menesztett Shakirához, azt kérve, hogy távolítsa el a boszorkányt. Shakira ezt azonban megtagadta. A katalán tévések először nem akarták elhinni ezt az egészet, de amikor stábot küldtek a helyszínre, a legnagyobb meglepetésükre tényleg ott találták a boszorkányfigurát. Amit a stábot kiszúrva bevittek a házba, de a távozásuk után újra visszarakták, és a zenét is visszakapcsolták.
Lecserélted a Ferrarit egy Twingóra, üzeni az énekesnő a dalban, utalva a labdarúgó új párkapcsolatára.
„A nők nem sírnak többé, a nők számlát állítanak ki." Shakira dalban szólt be volt pasijának és új barátnőjének, utóbbit olcsó órához és autóhoz hasonlítva. A focistának több sem kellett. Aki menő, az a veszekedéseit is sok százmillió ember előtt intézi.