Egy köpésre van a Balatontól, patak folyik át rajta: Csopak vezetése szerint pont jó hely lenne egy újabb lakóparknak

balaton

Alig egy évvel ezelőtt, tavaly januárban jelentette be Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője, hogy Csopak egyik nagy zöld, több mint 20 ezer négyzetméteren fekvő egykori állami üdülőjét a kormány önkormányzati tulajdonba adta. A döntés a Magyar falu program hosszú távú településfejlesztési célkitűzése részeként született meg.

A Patakpart-üdülő néven emlegetett, hat helyrajzi számon fekvő, értékes terület tíz éve parlagon hevert, és a helyiek azt remélték - ha már Csopak part menti részének jelentős részét lebetonozták -, hogy az önkormányzat megpróbál visszaadni valamit a lakóknak és a helyi nyaralótulajdonosoknak, és a nagy zöldterülettel körülvett telken valami olyasmi épül, aminek a közösség is hasznát veszi.

A patakparti üdülő Csopakon. Két táblán is hirdetik, hogy eladó.
Fotó: Németh Dániel/444

Azoknak, akik ebben reménykedtek, csalódniuk kellett. A város önkormányzata tavaly novemberben zárt ülésen döntött az ingatlan hasznosításáról, és mára meg is jelentek a hirdetések, melyek szerint a Patakpart-üdülőt árverésre bocsájtják 1,6 milliárd forintos kikiáltási áron. A hirdetésben megjelent szövegben így írják le az üdülőt:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!