Ahogy azt a gyakori vezetőváltások is mutatják, bőven vannak ellentétek az orosz katonai vezetésen belül, ezek közül viszont csak egészen kevés jut el a nyilvánosságig. Most azonban Csecsenföld vezetője, Ramzan Kadirov nyilvánosan kritizálta a Duma védelmi bizottságának egyik tagját, Viktor Szoboljev altábornagyot, amiért az arról beszélt, hogy a szakáll borotválása a katonai fegyelem elemi követelménye, és „még a legintenzívebb harci tevékenység mellett is talál 15-20 percet egy katona arra, hogy rendbe tegye a külsejét”.
A muszlim vallású Kadirov, aki csecsen egységeket küldött az Ukrajna elleni háborúba, a Telegram-csatornáján azt írta: „Szobolev nagyon jól tudja, hogy ki és miért visel szakállt a fronton. Ezért komolyan meg vagyok győződve arról, hogy ez egyértelmű provokáció, aminek célja, hogy kioltsa a harcosok morálját, akik a Mindenhatóért vívnak szent háborút, és akik csak a Mindenható kedvéért viselnek szakállt, ahogyan szeretett Prófétánk tette. Ezek a szakállas férfiak felszabadították Mariupolt, Szeverodonyecket, Liszicsanszkot és más városokat, teljesítve a parancsnokság által meghatározott összes feladatot. Csapatunkban 99,9 százalékuk visel szakállt, gondozza azt, és a szunna szerint viseli.”
Szoboljevnek pedig azt ajánlotta, hogy inkább menjen ő is a frontra.