A „Tóni-Barbara-Ádám”-ügyet lezárták, bűncselekményt nem állapítottak meg

bűnügy

Polt Péter legfőbb ügyész válaszolt Hadházy Ákosnak és a hvg.hu-nak is azt illetően, hogy nyomoznak-e még a Völner-Schadl ügyben felbukkant mellékszálról, vagyis hogy ki lehet a Schadl által emlegetett Tóni, Barbara és Ádám. (Mielőtt zúgni kezdene a feje a rengeteg névtől, Szily László ebben a cikkben tette érthetővé az összefonódó szálakat.)

Röviden: a nyomozást lezárták, bűncselekményt nem állapítottak meg.

Polt Péter legfőbb ügyész
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

A hvg.hu-nak azt is írták, hogy „további adat nem közölhető.” Hadházy szerint „Polt egyértelművé tette, hogy az „ügyészségben” az úgynevezett nyomozás során nem ébredt fel a gyanú, hogy a korrupt végrehajtó arról beszélgetett a haverjával, hogy a koncessziókért felelős Rogán Antallal, a feleségével és a kabinetfőnökével egyező nevű személyekkel tárgyalt a most átadott koncessziókkal megegyező idejű (35 éves) nagy buliról.”

Forrás

További furcsaság a képviselő szerint, hogy ő a Tóni-Barbara-Ádám-Schadl ügyben két bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést. Az egyik a koncessziós eljárás tiltott befolyásolásának kísérlete volt, és ezt illetően arról tájékoztatták, hogy azt az ügyet az eredeti nyomozás kereteiben vizsgálják. Ennek a lezárásáról azonban Hadházy nem kapott semmilyen értesítést, pedig a feljelentőt kötelező értesíteni az eredményről, valamint arról, hogy mit tettek a kivizsgálás érdekében. A képviselő szerint az sem érthető, hogy miért nem közölhető a Tóni-gate-ről további adat, ha ez már egy lezárt nyomozás.

Kapcsolódó cikkek