Az alkotmány lehetséges módosításáról tartanak népszavazást szombaton Szlovákiában, a Robert Fico vezette ellenzéki Smer-SD párt által kezdeményezett referendumon arra a kérdésre lehet válaszolni, hogy egyetért-e azzal, hogy az alaptörvény úgy módosuljon, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka népszavazással vagy a törvényhozás határozata által is lerövidíthető legyen. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha azon legalább a választásra jogosultak fele és egy személy érvényes voksot ad le. A népszavazás kérdéséről a résztvevők egyszerű többséggel hoznak döntést. A népszavazáson a Szlovákiában állandó lakhellyel nem rendelkező választópolgárok külföldről is szavazhatnak, postai úton, ám az ő voksaik ezen a népszavazáson aligha lehetnek döntők, tekintve, hogy hivatalos közlések szerint kevesebb mint ezren kérték, hogy élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. A választók reggel héttől este tízig szavazhatnak, a végeredményre vasárnap lehet számítani.
A jelenlegi, megbízott kormányfő szerint értelmetlen a népszavazás, írja a Paraméter. Eduard Heger szerint
„a jelenlegi helyzetben teljesen tárgytalan a népszavazás, mivel a képviselők nyilatkozatai alapján lesz elegendő szavazat a parlamentben a választási ciklus lerövidítését lehetővé tevő alkotmánymódosítás elfogadásához.”
Szerinte a referendum a Smer-SD kampányakciója, amivel „saját büntetlenségét és a hatalomba való visszatérését akarja bebiztosítani”. Nem vesz részt a népszavazáson a köztársasági elnök sem. Zuzana Čaputová szerint a távolmaradás is véleménynyilvánítás. Szerinte
„a népszavazás szervezői nyilatkozataikban sokkal inkább foglalkoztak azzal, hogy a politikai ellenfeleiket támadják, semmint magával a népszavazás témájával. Távolmaradásommal a civil véleményemet fejezem ki, államfőként viszont minden szükséges lépést megteszek, hogy a parlament január végéig módosítsa az alkotmányt és ennek köszönhetően a legrövidebb reális határidőn belül sor kerüljön az előrehozott választásra.”