Szembenézés több százezer ember lemészárlásával

külföld

„Indonézia államfőjeként elismerem, súlyos emberi jogi jogsértések történtek számos alkalommal. Szeretném kifejezni szimpátiámat és együttérzésemet az áldozatok és családjaik felé.”

Így állt a nyilvánosság elé Joko „Jokowi” Widodo indonéz elnök múlt héten, miután ismertette a múltfeltárással megbízott csoport jelentését. Az esetek között pedig, amiket most elismert, ott van a XX. század második felének egyik legsúlyosabb tömeggyilkossága. Egy olyan történelmi esemény, amiről az ország vezetői igyekeztek minél kevesebbet beszélni eddig. A bűnökkel való szembenézés fontos lépés, az áldozatok hozzátartozói ugyanakkor arra figyelmeztetnek: igazságszolgáltatásról, felelősségre vonásról és kárpótlásról egyelőre nincs szó.

Fotó: KENZO TRIBOUILLARD/AFP

Az elnök által elismert jogsértések közül a legjelentősebb az 1965/66-os tömeggyilkosság. Különböző történészi becslések szerint fél-egymillió embert ölhettek meg akkor az országban. Az áldozatok főleg a PKI nevű kommunista párt tagjai és szimpatizánsai, vagy a tagsággal-szimpátiával gyanúsítottak voltak. Az elkövetők pedig elsősorban az ország hadserege és hatóságai, illetve az érdekükben dolgozó bűnözők.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek