Mikor már mindenki azt hitte, hogy a Jeffrey Epstein ügynek vége van, Epstein volt barátnője és bűnsegédje, Ghislaine Maxwell a floridai börtöncellájából követ dobott az ügy állóvizébe. Egy most megjelent interjúban a kerítés miatt 20 év börtönre ítélt Maxwell azt mondta, szerinte hamis az a 2001-es kép, amelyen András angol herceg és az őt nemi erőszakkal vádoló Virginia Roberts Giuffre látható.
Mint arról részletesen foglalkozott a sajtó, II. Erzsébet brit királynő második fia*, András yorki herceg is alaposan belekeveredett az Epstein-ügybe, főként egy fotó miatt, amin ő, Ghislaine Maxwell és egy 17 éves lány, Virginia Roberts látható. Roberts, aki később megházasodott és fölvette férje nevét, azt állította, hogy miután Epstein és Maxwell bemutatta őt András Hercegnek, az az három helyszínen is szexuálisan bántalmazta őt. András tagadta, hogy ilyen történt volna, sőt, azt is, hogy ismerné a nőt, később viszont peren kívül megállapodott az ellene pert indító Giuffre-val. Egyes sajtóértesülések szerint a közben királyi kötelezettségeitől visszalépő herceg 3 millió fontot fizetett Giuffre-nak, aki 2009-ben Jeffrey Epsteinnel is peren kívül megállapodott.
Maxwell-t júniusban 20 év börtönre ítélték, büntetését egy floridai börtönben tölti. Itt készített vele interjút még augusztusban Daphne Barak izraeli-amerikai dokumentumfilmes, amiből októberben már közölt részleteket a sajtó. Barak most újabb részeket tett közzé, köztük azt is, amikor Maxwell azt mondja:
"Egy pillanatig sem hiszem el, hogy a kép valódi. Hamisítvány. Sosem volt belőle eredeti, sosem készült ilyen fotó. Én mindig csak másolatokat láttam erről a képről."Azt is mondta, hogy nem emlékszik, hogy András herceg és Giuffre valaha is találkoztak volna, bár hozzátette, hogy tudja, hogy a lány Epsteinnel utazott akkoriban, úgyhogy nem kizárható, hogy a herceggel is találkozott.
Daphne Barak a Sun brit bulvárlap vasárnapi kiadásának azt nyilatkozta, úgy tudja, az interjúrészlet megjelenése után András herceg ügyvédei azon gondolkodnak, hogy megpróbálják a bíróságon semmissé tenni a herceg és Giuffre megállapodását. Erről Lisa Bloom, Epstein áldozatait is képviselő amerikai ügyvéd a Twitteren azt írta, teljesen esélytelennek látja, hogy a bíróság ilyet engedélyezzen. (Guardian)
*Pontosítás: Cikkünk eredetijében II. Erzsébet második gyermekeként hivatkoztunk Andrásra, pedig az Anna hercegnő.
Virginia Giuffre azt állítja, hogy 17 éves volt, amikor a yorki herceg Jeffrey Epstein közreműködésével többször is megerőszakolta.
Nem tudni, mennyit fizet.
Bocsánatot kért az áldozatoktól Epstein kerítője.
Az interjút közlő Sun szerint Maxwell „megrendültnek” tűnt, amikor arról beszélt, hogy András herceg ügyvédei azt állították, ők soha nem álltak közel egymáshoz.