18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Megsemmisítették a kényes felvételeket, amik Schadl György páncélszekrényéből kerültek elő

POLITIKA

Megsemmisítette az ügyészség a Schadl Györgynél talált kompromittáló felvételeket, mert azoknak a megállapításuk szerint nincs köze a Völner-Schadl ügyhöz, írja az rtl.hu. A korrupciós botrány egyik érdekes mellékszála volt, hogy amikor a rendőrök házkutatást tartottak a végrehajtói kar elnökénél, pornográf felvételeket találtak a páncélszekrényében. A házkutatás jegyzőkönyve szerint pontosan

két DVD-t, rajtuk egy közszereplő nevével, kinyomtatott számítógépes üzenetváltásokat és két fényképet, amelyeken három meztelen ember volt látható, akik közül ketten szexuális aktust folytattak.Annak idején megkerestük a közéleti szereplőt, akinek a neve szerepel a DVD-ken, aki azt válaszolta, „a megnevezett urakkal és az üggyel semmilyen kapcsolata és információja nincs".

Az ügyészség októberben nyolc év börtönt kért Völner Pálra, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárára, mert „korrupciós kapcsolat” keretében Schadl rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott neki, cserébe, ha érdekében gyakorolja a befolyását a végrehajtók kinevezésekor. Aki visszaolvasná eddigi legfontosabb cikkeinket a Völner-Schadl ügyről, itt legörgetve megtalálja.

Schadl György
Illusztráció: Kiss Bence

Az rtl.hu által megismert nyomozati iratok alapján az ügyészség nem tartotta indokoltnak, hogy kivizsgálja, történt-e valamilyen bűncselekmény a felvételekkel kapcsolatban. A megsemmisítésről külön jegyzőkönyv készült. Schadl a rendőröknek azt mondta, nem tudja, mi van a DVD-ken, ahogyan azt sem, hogy kerültek azok a páncélszekrénybe.

A napokban újabb hangfelvételeket publikált a Blikk a Völner-Schadl-ügy lehallgatási anyagaiból: most végre meg lehetett hallgatni, hogyan kérte Schadl azt intézőjét „egy hármas meg valami normális pia” beszerzésére, vagy azt, miről beszélt Völner és felesége, miután elkezdték lefoglalni az államtitkár vagyontárgyait. A ma közzétett hanganyagokból pedig kiderül, miként lökdösik át a hallgatókat az egyetemi vizsgákon a végrehajtási jogász szakjogász-képzésen, és hogyan zajlott a végrehajtói pályázatok kiírása.

Kapcsolódó cikkek

Magyar Sajtódíjat kapott a 444 szerkesztősége

A Völner-Schadl ügy nyomozati anyagának magas színvonalú feldolgozásáért kaptuk az elismerést a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől.

Haszán Zoltán
Média

A gazda, a zsaroló miniszter és a szexuális bűnöző – a Schadl–Völner-dosszié legnehezebb kérdései

Honnan kaptuk a dossziét, és kinek állhatott érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön? Mi hiányzik a nyomozati iratokból? És mit nem írtunk meg, pedig benne van?

Miklósi Gábor
bűnügy

Az ügyészség 8 év börtönt kér Völner Pálra

Elkészült a vádirat, Schadl Györgyöt 10 évre zárnák börtönbe, ha beismeri a tettét.

Horváth Bence
bűnügy

Egy hármas meg valami viszonylag normális pia: Völner és Schadl titkos bizniszei

Völner Pál és Schadl György olyan nyíltan egyeztettek telefonon a kenőpénzről és az üzletekről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól. Volt, hogy Schadl egyenesen a minisztériumhoz, máskor Völner ügyvédi irodájába vitte a pénzt, egy ital kíséretében. Sorozatunk második része.

Szurovecz Illés
bűnügy

Völner arról beszélt a feleségének: Tudna olyat mondani, amitől meginogna pár ember széke

Figyelj Pali, ezek a rohadt patkány mocskok arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit - mondta a volt államtitkár felesége, miután lefoglalták a Porschéjukat. Mire Völner azt válaszolta: Lehet, hogy fogok is.

plankog
POLITIKA

Schadl György arról beszélt, hogy az egyik végrehajtó azzal fenyegetőzött, feljelenti Varga Judit igazságügyi minisztert

Újabb hangfelvételek lettek nyilvánosak a Völner-Schadl-ügy lehallgatási anyagai közül.

Mészáros Juli
POLITIKA