Jogerősen is sérelemdíjat kell fizetnie a Tempus Közalapítványnak egy pécsi szervezet számlájára, mert rájuk akarta fogni, hogy „külföldi ügynökök”

belföld

Másodfokon is pert nyert a pécsi Emberség Erejével Alapítvány a a Tempus Közalapítvánnyal (TKA) szemben, amiért utóbbi jogellenesen különböztette meg a pécsi szervezetet.

A nyáron írtuk, hogy a pécsi Emberség Erejével Alapítvány egyike azoknak a civil szervezeteknek, akik nem voltak hajlandóak külföldi ügynökökként regisztrálni magukat a civiltörvény szerint. Ez a törvény azóta elbukott, amikor az EU Bírósága jogellenesnek ítélte, ám az Emberség Erejével még azokban az időkben pályázott az egyes EU-s források elosztásáért felelős Tempus Közalapítványhoz, amikor az még érvényben volt.

Az elosztószervezet a pályázat során kikötötte, hogy ahhoz köti a pályázati pénz elnyerését, hogy az Emberség Erejével nyilatkozik: regisztrálta magát külföldi ügynökként. Az Alapítvány tartotta magát az elveihez, a pályázati pénzt elvesztette, viszont a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság segítségével beperelte a Tempus Közalapítványt.

Forrás

Az immár másodfokú döntés szerint a TKA-t a bírósági határozat sérelemdíj megfizetésére, valamint nyilvános bocsánatkérésre kötelezi. Az Emberség Erejével Alapítvány a Facebookon így kommentálta a döntést:

„Egyfelől ez az a hír, aminek örülni kellene, de mégsem tudunk teljes szívvel így érezni, mert az ítélet egy értelmetlen és elkerülhető ügy (remélhetőleg végső) lezárása. Az eset rávilágít arra, hogy az EU Bírósága által is jogellenesnek ítélt civiltörvényre hivatkozva születtek olyan szabályok, amelyek lehetőséget adtak a hatalommal való visszaélésre és a szándékos károkozásra.”

Kapcsolódó cikkek