Testre ragasztott telefonok és fejhallgatók: vizsgacsalás miatt köröz az Interpol egy szingapúri nőt

külföld

Felvételi vizsgákon elkövetett csalássorozat miatt köröz az Interpol egy 57 éves nőt Szingapúrban. Poh Yuan Nienak tavaly szeptemberben kellett volna megkezdenie négyéves büntetését, de nem adta fel magát. A helyi oktatási központ korábbi igazgatója három bűntársával hajtotta végre a bűncselekményeket, akik rajta kívül már mind börtönbe kerültek.

A 2016 októberében kezdődött csalássorozat ideje alatt Poh oktatási központja hat diáktól kért külön tandíjat azért cserébe, hogy átmenjenek a vizsgákon, és bejussanak a helyi szakközépiskolákba. Diákonként 9000 szingapúri dollárt, azaz közel két és fél millió forintot kapott, de a pénzt teljes egészében vissza kellett volna térítenie, ha a diákok nem mennek át a vizsgákon. A tanulók különböző helyszíneken, bőrszínű fülhallgatót viselve írták meg a dolgozatokat, miközben Poh bűntársai mobiltelefonokat és Bluetooth-eszközöket ragasztottak a testükre, amiket gondosan elrejtettek a ruhájuk alá. Ezután FaceTime segítségével élőben közvetítették a vizsgát Poh-nak és unokahúgának, akik az eredményeket a fejhallgatókon keresztül továbbították a diákoknak. „Ha tisztán hallottam őket, akkor csendben kellett maradnom, ha nem, akkor köhögnöm kellett” - mondta az egyik diák. A csalás akkor lepleződött le, amikor az egyik vizsga felügyelője szokatlan hangokat hallott az egyik tanulótól, aki a kihallgatásakor bevallotta a bűntettet.

Poh avagy „Pony” ellen még tavaly novemberben adtak ki elfogatóparancsot, decemberben pedig már az Interpol is körözni kezdte. A nemzetközi rendőrségi szervezet még vörös jelzést is kiadott rá, ami a bűnüldöző szervekhez intézett kérés világszerte, hogy keressenek fel és tartóztassanak le egy személyt kiadatás vagy hasonló jogi eljárás céljából. Kenneth Yap kerületi bíró azt mondta az ügy kapcsán, hogy a nemzeti vizsgák szentségét mindenáron meg kell védeni. (Via BBC)