Pankotai Lili elmondta, mi volt az a “gyomros”, ami után végleg otthagyta előző iskoláját

belföld

Pankotai Lili az RTL műsorában elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami után otthagyta volt iskoláját, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumát. A végzős diáktól az október 23-i oktatási tüntetésen elmondott szókimondó beszéde után határolódott el a pécsi gimnázium.

Pankotai Lili nagy vihart kiváltó beszéde közben a tanárok melletti szolidaritási tüntetésen.
Fotó: Kristóf Balázs/444

A diák a volt iskolájának igazgatójától tudta meg, hogy a tanárok az ő tudta nélkül tartottak egy szavazást arról, hogy hajlandóak-e a továbbiakban együtt dolgozni vele, amin arra jutottak, hogy egy tanár kivételével nem. Pankotai ezt akkora “gyomrosként” élte meg az őt ért addigi atrocitások után, hogy a váltás mellett döntött. Azóta a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja.

A műsorban elmondta, hogy a történtek ellenére sem változtatna a nagy port kavaró beszédén, mert a gondolatai és érzései nem vátloznak meg csak azért, mert ellehetetleníthetik. Szerinte a tanáraival ellentétben az osztálytársait nem igazán lepte meg a beszéde, és sajnálták, hogy el kellett hagynia az iskolát, ennek ellenére mégsem álltak ki mellette.

Szerinte az iskola vezetősége nem akart “mártírt csinálni belőle” azzal, hogy kirúgják, ezért inkább nyomást gyakoroltak rá, hogy magától hagyja el az iskolát. Nem sértette meg az iskola egyetlen szabályát sem, ugyanis beszédét nem ott, hanem nyilvánosan mondta el, ezért nem is tudták volna mivel indokolni a kirúgását, mondta. Megemlítette, hogy a beszéde után osztálykirándulásra sem akarták elvinni.

Pankotai nemrég a jogainak korlátozása és megalázás miatt perelte be volt iskoláját.

Kapcsolódó cikkek