Ez történik, amikor a vezető kézből eteti az újságíróit

POLITIKA
  • Orbán Viktor múlt héten nemzetközi újságírókkal folytatott „kötetlen beszélgetést” a miniszterelnöki tárgyalóban, köztük olyanokkal, akiket saját kormánya fizet.
  • Egyiküket olyannyira meghökkentette a miniszterelnök „kötetlensége”, hogy utólag inkább átírta, amit saját fülével hallott.
  • Rod Dreher esete szépen példázza, milyen kiszolgáltatottá válik az, aki a hatalom krónikásának szegődik.

„A publikálás jövőjéről” címmel nemzetközi médiakonferenciát tartottak a kormány elsőszámú háttérintézményében, a Matthias Corvinus Collegium-ban (MCC) január 25-én és 26-án.

Egy ilyen rendezvény a kormánypárti hátországon belül sem számít kitüntetett alkalomnak, inkább az Orbán körüli nemzetközi holdudvar bővítését tekintve van jelentősége - ezúttal azonban a vendégkör gondoskodott róla, hogy visszhangja legyen az eseménynek.

A meghívottak között nem nagyon akadt a nemzetközi lappiacon ismertnek számító szerző; a képviselt médiumok, mint az amerikai Compact, az osztrák Exxpress, a brit Spectator új amerikai változata, a Spectator US vagy a spanyol 7NN (nem CNN), mind néhány éve alakult, altjobbos újságok, de akadt olyan meghívott is, mint a német Roland Tichy, aki a saját magáról elnevezett bloggal képviseltette magát. Az egyetlen ismert lap a vendéglistán a német Bild volt, amit a korábbi parlamenti tudósító, Ralf Schuler képviselt - ő végül három bekezdést áldozott az eseményre.

Nívósabb újságok munkatársait nem könnyű elcsábítani egy olyan konferenciára, ami kormányzati-politikai célokat szolgál, de a Fidesz egyébként is tudatosan célozza az olyan kevésbé ismert nemzetközi szerzőket, akik némi udvarlásért cserébe hajlandóak terjeszteni az elvárt narratívát. Őket nem hozza zavarba az sem, ha a miniszterelnök politikai igazgatója - Orbán Balázs - azzal fogadja őket, hogy

„aki uralja egy ország médiáját, az uralja az ország gondolkodását és azon keresztül az országot is”.

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, a miniszterelnök politikai igazgatója beszédet mond a Mathias Corvinus Collegium (MCC) második nemzetközi médiakonferenciáján 2023. január 25-én.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Forintmédia

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Orbán Balázs: Aki uralja egy ország médiáját, az uralja az ország gondolkodását és azon keresztül az országot is

Ilyen nyíltan talán még sosem vallotta be az illiberális rendszer valamelyik magasabb rangú képviselője, hogy Orbán Viktornak és köreinek miért kell felzabálniuk a teljes magyar nyilvánosságot.

Herczeg Márk
Média

Az MCC több pénzt kínál egy vendégoktatónak, mint a Harvard vagy a Princeton

Idén kaptak az államtól bő egymilliárd eurónyi vagyont, valamit muszáj vele kezdeni.

Miklósi Gábor
PÉNZ

3,5 milliárdot kapott Rogán minisztériumától a fideszesekkel teli Batthyány Lajos Alapítvány

Így volt ez tavaly is, akkor a pénz egy része továbbcsorgott Szánthó Miklós KESMA-vezér cégéhez.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Újabb kétmilliárd forint közpénzt kapott idén az Alapjogokért Központ

Szánthó Miklós szerint ők nem látnak el állami feladatokat, ezért szerintük ők nem is tartoznak elszámolási kötelezettséggel.

Mészáros Juli
belföld

239 millió forint közpénzből épül újabb kormánypárti kávézó a belvárosban

Óriási siker lehet a kormánypárti influenszerek által reklámozott Scruton konzi kávézó, mert hamarosan nyílik is a második.

Csurgó Dénes
gasztronómia

Az amerikai újságíró szerint Orbán csak viccelt az EU-ból való kilépéssel

Mosoly futott az arcán - írja most Rod Dreher, aki először megírta, majd kitörölte a cikkéből az idézetet.

Botos Tamás
POLITIKA

Dnyipro polgármestere hosszan és szenvedélyesen küldte el a francba a "ribancpofa" Orbánt és a kormányát

Borisz Filatov kirohanásában azért kitért arra is, hogy nem a magyarokkal van baja, hanem csak a miniszterelnökkel és az embereivel.

Boros Juli
háború

Bekérették a magyar nagykövetet Kijevben, miután Orbán senki földjének nevezte és Afganisztánhoz hasonlította Ukrajnát

Elég nagy viharokat kavart Orbán csütörtöki háttérbeszélgetése.

Haszán Zoltán
POLITIKA