„Óriási az érdeklődés külföldről az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság iránt. (...) Gyorsabban halad a jegyértékesítés még annál is, mint amit magunktól elvártunk, illetve amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elvár a magyar szervezőktől,” mondta Németh Balázs, az eseményt szervező cég vezérigazgatója az Inforádióban. Elmondása szerint az eredeti terv az volt, hogy 90-100 százalék közötti legyen versenynapok esti programjai alatt, látva az eladási számokat, most a hétköznapi programra is telt házat szeretnének, minimum esténként.
Az eladott jegyek száma átlépte a százezret, a vásárlók nagyjából kétharmada külföldi,mondta. Az augusztus 19. és 27. között rendezett esemény és a hozzá épülő stadion legalább a 246 milliárd forintba kerül az országnak.