Már 1700 halottja van a török-szír határon történt földrengéseknek

katasztrófa

A Reuters szerint már 1700 ember vesztette életét, több ezren pedig megsérültek abban a két földrengésben, melyek hétfőn rázták meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét. Az első, hajnali földrengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű volt, majd a délelőtti, második 7,7-es erősségű. A második rengés mentőosztagokat is maga alá temethetett. 1999 óta nem volt ilyen erős földrengés Törökországban.

Beomlott mecset Malatyában
Fotó: BAYRAM AYHAN/Anadolu Agency via AFP

A földrengés epicentrumát a törökországi Gaziantep környékére teszik, ami 90 kilométerre fekszik a szír határtól. A földrengés hatása Libanonban, Cipruson és Izraelben is érezhető volt.

Mentés Diyarbakir városában
Fotó: ESRA HACIOGLU KARAKAYA/Anadolu Agency via AFP

A török katasztrófavédelem vezetője eddig 1014 halottat jelentett, Szíriában 430 halálos áldozatról tudnak, az ENSZ pedig Szíria északnyugati, lázadók által ellenőrzött részéről 255 halottat jelentett. A térségben több mint hatezren megsebesültek, de mivel több ezer épület omlott össze, még nagyon sokan lehetnek a romok alatt. A TRT török állami televízión élő adásban láthatták a nézők, ahogy a második rengés után összeomlik egy épület. Szíriában volt olyan lakóház, amiben 12 családból senki sem élte túl a katasztrófát.

Kutyával keresik a túlélőket Adanában
Fotó: EREN BOZKURT/Anadolu Agency via AFP

Törökország nemzetközi segítséget kért, Erdogan elnök tájékoztatása szerint eddig 45 ország jelezte, hogy részt vesz a keresési és mentési munkálatokban. Magyarország ötven tűzoltót és két keresőkutyát küld Törökországba, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig közölte, hogy átmenetileg kiürítették a földrengés epicentrumától 650 kilométerre lévő magyar nagykövetséget Ankarában.

A második földrengés után folytatódik a mentés Adana egyik lakónegyedében
Fotó: HASAN HUSEYIN KUL/Anadolu Agency via AFP

A BBC felvételein látható, ahogy a szíriai Szarmada városban a romok alatt keresik az áldozatokat és a túlélőket.

Nagy kép: OMAR HAJ KADOUR/AFP

Kapcsolódó cikkek