Budakalásztól Dunakesziig üldöztek a rendőrök egy eltiltás alatt vezető sofőrt

bűnügy

2023. február 5-én reggel Budakalásztól Dunakesziig üldöztek a rendőrök egy autót, amelynek sofőrje többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megállni. A pomázi rendőrök egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrjére lettek figyelmesek, rémlett nekik, korábban már intézkedtek vele szemben. Akkor jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. Mint kiderült, most is ezért menekült előlük, annak ellenére, hogy a rendőrök hang- és fényjelzéssel megállásra szólították fel a 24 éves nőt.

Forrás

Több kapitányság több egysége egészen Dunakesziig autózott utána. Közben a sofőr érintőlegesen egy szolgálati autónak ütközött és defektet kapott, de ettől függetlenül még kilométereken keresztül menekült tovább. Végül Dunakeszi határában, egy lakópark melletti mezőn lehajtott az útról, és egy árokban állt meg. A nő és utasa kiugrottak az autóból, és futva menekültek tovább a rendőrök elől, de végül egy lakóparkban utolérték és elfogták őket. Az autó utasát még keresik.

A 24 éves T. Anna kihallgatásán beismerő vallomást tett, felelősségét nem vitatta, elismerte a baleset okozását, és azt is, hogy nincs jogosítványa, és a vezetéstől korábban eltiltották. A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az őrizetbe vett személlyel szemben cserbenhagyás vétsége, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, letartóztatását a bíróság 2023. február 8-án elrendelte.