Ismét késsel támadtak egy intézkedő rendőrre

bűnügy

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az ellen a 31 éves férfi ellen, aki kedden este támadt késsel egy intézkedő rendőrre. A tájékoztatás szerint egy meg nem nevezett határ menti településen egy gépkocsi elsodort egy kerékpárost, majd annak vezetője megállás nélkül elhajtott. A helyszíneléskor megjelent a közlekedési balesetben érintett jármű közelben lakó,

ittas állapotban lévő tulajdonosa kezében egy 32 centiméter hosszú, 19 centiméteres pengéjű késsel.

A férfi kezében a késsel a rendőr felé indult, a járőr felszólította, hogy álljon meg és tegye le a kést, ennek azonban ő nem tett eleget, hanem tovább közelített a rendőr felé. A rendőr hátrálni kezdett, majd a testi épségének megóvása érdekében utasította a helyszínen tartózkodó civil személyt, hogy szálljon be a rendőrautóba, majd ő is beült, és bezárta annak ajtajait, írja az ügyészség.

A rendőrhöz időközben csatlakozott a társa is, és együtt intézkedtek tovább az őket fenyegető férfival szemben. Az elkövető a kést továbbra is a kezében tartva, azzal szúró és vágó mozdulatokat téve indult meg az ekkor már megkülönböztető fényjelzést is használó szolgálati autó felé, majd többször megismételt felszólításra dobta csak el a kést.

A rendőrök kiszálltak az autóból, mire a férfi bokszoló mozdulatokkal indult feléjük. Végül az egyik járőr rendőrbotot használt vele szemben, majd testi kényszer alkalmazásával sikeresen megbilincselték és előállították.